Magyar Innovációs Blog
Interjúk zsűritagokkal és díjazottakkal
innovációs hírek | 0 megjegyzés
„Ez lehet az egyetlen járható út”
– interjú Sid Burback-kel
Sid Burback a kereskedelmi programokért felelős igazgatói posztot tölti be a ValDeal stratégiai partnere, az austini Texas Egyetem IC² Institute élén. Szinte a kezdetektől részt vett a ValDeal-hoz érkezett projektek zsűrizésében és a június 8-án, Budapesten rendezett ünnepélyes díjkiosztón személyesen is gratulált a legeredményesebb pályázóknak.
Nagy munkán vannak túl. Hogyan értékeli az elmúlt hónapok erőfeszítéseit?
Sid Burback - Különleges technológiai megoldásokat ismerhettünk meg az elmúlt hónapokban és úgy találtuk, hogy a programban résztvevő projektgazdák igen felkészültek voltak, sőt a képzések után még sikeresebben tudták bizonyítani technológiai újításaik jövőbeni hasznát. Nagyon elégedettek vagyunk az itt megismert projektekkel és úgy vélem, hogy közülük néhány sikeresen vezethető majd be az amerikai piacon. A mi feladatunk az, hogy több évtizedes tapasztalatunk segítségével megteremtsük számukra a piacra vezető legkönnyebb utat, amely sikeressé teheti őket.
A 28 projekt mindegyike különleges, egyedi. Ön szerint Magyarországon milyen visszhangra talált a munkájuk?
Sid Burback - Azt gondolom, hogy ezzel a programmal elindult Magyarországon is egy olyan gondolkodás, amely úgy vélem, itt még újnak számít. A kutatók és fejlesztők valóban átérezték azt, hogy ez számukra az az út, amellyel ötleteik nemcsak megvalósulnak, de haszonnal is járnak. Ez, pedig nem más, mint hogy, szakmai támogatást kapnak egy innovációval foglalkozó vállalattól, hogy piacra kerülhessenek elképzeléseik. Úgy gondolom, hogy ennek az első programnak épp az a fő haszna, hogy a szakemberek tudomást szereznek a lehetőségről és megismerik az ötletük hasznosításának módját is. Talán ez lehet az egyetlen járható út a magyar fejlesztőknek, kutatóknak, hogy világpiacra kerülhessenek eredményeik. Ez juttathatja csak Magyarországot a vezető innovatív országok soraiba.
Miért épp Magyarországon keresnek új kutatási eredményeket?
Sid Burback - Azért jöttünk és keresünk ragyogó ötleteket Közép-Európában és így Magyarországon, mert tudjuk, hogy itt a tudományos eredmények közül a legtöbb még felfedezésre vár, azaz a technológiák megvannak, azonban piacra vitelükre még nem került sor, vagy épp nem a kellő sikerrel. A magyar innovációk menedzselése természetesen nagy haszonnal jár az Egyesült Államoknak is, és ezért fontos, hogy szorosan tartsuk Magyarországgal a kapcsolatokat és a jövőben is keressük azokat az innovációkat, amelyek alkalmasak az amerikai piacra-vitelre.
„Az igazi munka számunkra most kezdődik”
- Interjú Dr. Bruce D. Butler-rel
Dr. Bruce D. Butler rendkívül felkészült innovációs szakember, több neves amerikai innovációval foglalkozó intézmény vezetője. Többek között a houstoni Texas Egyetem anesthesiológia professzora és az egyetemi Technológia Menedzsment Iroda igazgatója. Bruce D. Butler egyben a Valdeal zsűritagja.
Közvetlen amerikai támogatást kap több ígéretes magyar projekt is, közöttük sok az élettudományi fejlesztés? Miért?
Dr. Bruce D. Butler - Az orvosi termékek egyik legnagyobb felvevő piaca az Egyesült Államok, az egészségügy területén talán a mi országunk költ a legtöbbet a világon. De azt is tudni kell, hogy az illetékes hatóság, az Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hivatal nagyon szigorúan vizsgálja az egészségügyi termékeket. Nem is csoda, hogy az amerikai termékek talán a legkeresettebbek, hiszen olyan szigorú szűrőkön mennek keresztül, ami bizalmatteremt a világ más felvevő piacain.
Melyek azok a projektek, amelyeket kitüntetett figyelemmel követ?
Dr. Bruce D. Butler - Úgy gondolom, hogy a legjobbak közé került magyar fejlesztések számos problémát ölelnek át. Szerintem nagyon fontos kutatási téma az embriók stressztűrő képességét fokozó módszer, amelynek nagy jövőt jósolok az Egyesült Államokban, de a világ többi részén is. Ez nem is csoda, hiszen egyre több olyan pár van a világban, akiknek valamilyen oknál fogva csak nagyon nehezen lehet gyerekük. A tudománynak is egyre nagyobb szelete szól ezekről a kutatásokról és ezeknél a tudományos vizsgálatoknál szükség van arra, hogy az embriók, a spermák, de beszélhetünk az őssejtekről is, a tárolás illetve a fagyasztás során a mostaninál még stressztűrőbbek legyenek.
Milyen lépések következnek a magyar projektekkel kapcsolatban? Mik a tervek?
Dr. Bruce D. Butler - A ValDeal számos feltalálóval dolgozik most is és a későbbiekben is együtt, sok esetben ez egyet jelent vállalkozásokkal való együttműködéssel. A ValDeal a következő lépésekben segít a vállalkozások menedzselésének kidolgozásában, és természetesen a legfontosabb, hogy befektetőket keres. Az Egyesült Államokban nagyon sokan érdeklődnek különféle befektetési lehetőség iránt, így a mi feladatunk az, hogy megpróbáljunk olyan kapcsolatokat kiépíteni, amelyek lehetővé teszik, hogy amerikai befektetők magyar innovációs vállalkozásokat karoljanak fel. A haszon egyértelmű: mi új lehetőségekkel jelentkezünk a piacon. A díjkiosztó rendezvény után hazautazunk és kezdődik a mi feladatunk. Megteremtjük az esélyt, hogy a magyar projekteket megismerje és támogathassa az amerikai befektetői szektor és ennek eredményeként új technológiák jelenjenek meg a piacon.
„Akár az év végén is lehet már eredményeket felmutatni”
– interjú Joel Wiggins-szel
Joel Wiggins a kansasi Johnson County Vállalkozói Központjának elnök-vezérigazgatója. A neves amerikai szakember is tagja volt a ValDeal Program zsűrijének.
Miért ezeket a projekteket választották?
Joel Wiggins - Nagyon meggyőzött minket a közös munka során a projektgazdák felkészültsége és a projektek magas színvonala. A projektek közül néhányat az amerikai piacra tervezünk bevezetni, mert ezeknek a termékeknek - várakozásaink szerint - nagy piaca lehet az Egyesült Államokban, amely az innovatív termékek egyik legnagyobb felvevő piaca a világon. Az egyik projekt, amelyet kiemelnék, az a gyógyszerek elleni ellenálló képességet vizsgálja, amely igen aktuális, hiszen az USA-ban a rákgyógyászat intézménye igen jelentős és állandóan érdeklődik az újdonságok iránt. Pláne ha az ennyire fontos témát ölel is fel. A másik, amelyik ugyancsak óriási érdeklődésre tehet szert, az az a gél, amely segít a fekélyek gyógyításában. Ez a cukorbetegség egyik legproblémásabb tünete, amelyre megoldást kell találni. Nem is csoda, hogy ettől a fejlesztéstől is sokat várunk az amerikai piacon, hiszen nagyon sok ember szenved fekélyektől.
A díjkiosztó megtörtént, mi lesz a következő lépés?
Joel Wiggins - A következő lépés, hogy potenciális amerikai partnereket keressünk, akikkel megvalósíthatóak, majd piacra vihetők ezek a technológiák. Valamint olyan befektetőket, vállalatokat keresünk, amelyek az adott területen dolgoznak és megvannak a szükséges engedélyeik, valamint tapasztalataik, amelyeket át tudnak adni a kezdő innovációs vállalkozásoknak, így ők a későbbiekben különleges kapcsolatot alakíthatnak ki.
Mikor hallhatunk először a sikerekről?
Joel Wiggins - Nehéz megjósolni, hogy mikor várhatók sikerek, hiszen a projektek egy jelentős része élettudományokkal foglalkozik, és ezeknél általában több időre van szükség a fejlődéshez, mint más területeken, nagyon nehéz megbecsülni, hogy mikor válnak sikeressé. Azt azonban elmondhatom, hogy ha néhány a projektek közül versenyképesnek bizonyul, akkor tudni fogjuk, hogy ezek a magyar megoldások igen erősek és aránylag gyorsan tudunk majd befektetőket találni. Véleményem szerint van olyan vállalat, amelynél már az év végén lehet eredményeket felmutatni, másoknál, pedig akár már jövő évben sikerről számolhatunk be.
„Ígéretesnek tűnik a program”
- interjú Várkonyi Attilával
Várkonyi Attila a Valdeal pályázatokról döntő zsűri tagja, aki egyébként sikeres e-business vállalkozó volt a Szilícium-völgyben és jelenleg egy befektetési társaság igazgatója, egyben a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal igazgatótanácsának az elnöke.
Tapasztalt magyar szakemberként valamint a zsűri tagjaként hogyan vélekedik az ígéretes pályázatokról?
Várkonyi Attila - Nagyon értékesnek tartom a Valdeal programját, amelyhez két szempontból is kapcsolódom. Fontosnak tartom a programot egyrészt, mint a társfinanszírozást adó NKTH igazgatótanácsának elnöke, mert úgy érzem, hogy számos olyan projektnél segíthet a Valdeal üzleti vonalon, amelyeknél mi egyébként a kutatás finanszírozását végezzük, és ahol nem voltak meg az üzleti élet felé vezető fontos lépések. Úgy vélem, hogy ebben a program nagymértékben segíthet. Másrészt, egy másik szerepemben, én technológiai kockázati tőkés vagyok és ilyen szempontból is ígéretesnek tűnik a program. Miért? A kockázati tőkések számára ez gyakorlatilag potenciális üzleti befektetési lehetőségeket jelenthet.
A Valdeal pályázata egy igazi kísérleti program, amelyre jelentős összeget kaptak a költségvetésből. Ön, mint a társfinanszírozó NKTH igazgatótanácsának elnöke, hogyan vélekedik, ilyen programot vártak?
Várkonyi Attila - Az eddig történtekről azt tudom mondani, hogy jónak tűnik. Nyilvánvalóan nagyon fontos, hogy a jövőben mi fog történi ezekkel a cégekkel, mert hogyha megállunk ezen a ponton, és nem lesznek tényleges eredmények, az nem jó. Azt gondolom, hogy ez kicsit olyan, mint a tőzsdére menetel. Nem a tőzsdére menetel a siker, hanem hogy a cég hogyan teljesít a tőzsdén. A Valdeal eddigi feladatai nagyon fontosak voltak, de csak ezután derül ki, hogy mi lesz ezekből a cégekből, például, hogyan sikerül befektetőket szerezni hozzájuk, illetve milyen sikereket tudnak produkálni. Az első rész jó, de a sikert azt még bizonyítani kell.
Mint kockázati tőkés, hogyan vélekedik a Valdeal pályázatán nyertes projektekről?
Várkonyi Attila - Vannak a 28 között nagyon jónak és érdekesnek tűnő fejlesztések. Mint kockázati tőkés, azt tudom mondani, hogy van jó pár olyan projekt, amelynél nagyon szívesen megfontolnánk azt, hogy esetleg befektessünk abba a cégbe. Annyira jónak ígérkezik.
"Értékes molekulák transzgenikus állatokból"
- interjú Dr. Kacskovics Imrével, a ValDeal Program egyik sikeres pályázójával
Dr. Kacskovics Imre és Bősze Zsuzsa élettudományi projektjét talán a legjobbak között értékelte a ValDeal által felkért zsűri.
Legjobb 28 projekt közé került az Önöké. Mivel nyertek?
Egy olyan eljárást dolgoztunk ki, amivel az állatokban sokkal több ellenanyag termelődik, azaz olyan molekulák, amelyek megvédenek bennünket a fertőzésektől. A mi eljárásunk lényege nem az, hogy kevésbé legyünk betegek, hanem az, hogy ezek a molekulák nagyobb mennyiségben és olcsóbban legyenek előállíthatók. Ennek az a jelentősége, hogy ezeket az anyagokat számos technológiában, diagnosztikában, kutatásban használják és nyilvánvalóan óriási értéket képviselnek a világon. Ennek megfelelően, ha az előállításuk árát valamelyest lehetne csökkenteni, akkor ez egy jelentős gazdasági előnyt jelentene. Ennek érdekében mi olyan transzgenikus, azaz genetikailag módosított állatokat állítottunk elő, amelyek egy speciális eljárással gyakorlatilag képesek erre.
Úgy tűnt, hogy a ValDeal díjazottai közül is előkelő helyet foglal el kettőjük projektje. A jövőben a ValDeal magyar szakemberei, valamint amerikai partnerek is segítik innovációjuk menedzselését. Hogyan látja, mennyiben új ez a módszer?
Számunkra ez egy abszolút új dolog. Talán azt emelném ki, hogy az ember egészen más szemszögből nézi azt, amit eddig tett, pedig ez nem mondható egy kényelmes életmódnak. Eddig mindenesetre egy jól körülhatárolt világban éltünk, konferenciákra jártunk, tudományos publikációkat írtunk és reménykedtünk abban, hogy kutatásaink egyetemes értéket képviselnek. Most megtanultuk egészen más oldalról nézni a kutatást; az üzlet oldaláról és ez nagy kihívást jelent. Nagyon sokat tanultunk az elmúlt félév alatt abból, ahogy a ValDeal felkarolta a projektünket és végigvezetett gyakorlatilag ezen a kurzuson. Míg az első előadásom tisztán tudományos jellegű volt, a legutóbbi prezentáción már csak egyetlen ábra szólt a tudományról, az összes többi az eljárásunk üzleti aspektusait elemezte. Összességében arról szólt, hogy az általunk kidolgozott módszer miért érdekelhet egy befektetőt, illetve hogyan lehet azt tőkére váltani egy közös vállalkozás kapcsán.. Számunkra a folyamat elejétől kezdve nagyon fontos volt, hogy az abszolút hivatalos utat jártuk. Kutatási eredményeinket két intézetben értük el, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Mezőgazdasági Biotechnológiai Központban. A célunk az, hogy egy olyan céget hozzunk létre, ahol a piacképes termék előáll és ennek az eredményeképpen, ha lesz üzleti sikere, nemcsak a feltalálók, hanem az intézetek, valamint a kockázati tőkések is megtalálják a maguk számítását. Legalábbis ebben bízunk.
Itt a nyár. Milyen feladatok várnak most Önökre?
Megpróbáljuk behozni azt a lemaradást, amit évközben elszenvedtünk. Az elmúlt fél évben ugyanis, a kutatás, ha nem is másodlagossá vált, de egy picit háttérbe került annak az erőfeszítésnek az érdekében, hogy jól szerepeljünk. Nagyon sokat kellett az üzletről tanulni. E mellett nyilvánvaló, hogy ha már bejutottunk a legjobbak közé és elértük ezt az állomást, akkor innen tovább kell lépnünk. Nem szabad megállni és nem is akarunk megállni, úgyhogy készek vagyunk arra, hogy megkössük azokat a bizonyos szerződéseket és belevágjunk abba a munkába, ami elvezethet a sikerhez. És persze a feltöltődés érdekében pihenünk egy nagyot.
"Tartós megoldás a nedves és penészes falak kiszárítására"
– interjú a HPS HIO-protection system Kft. egyik cégalapítójával, Mirjana Oberkneľevvel
A különleges falszigetelő technológia feltalálója Stevan Oberkneľev, aki azonban szívesen adja át feleségének, Mirjana Oberkneľevnek a nyilatkozás lehetőségét.
A ValDeal pályázatán fejlesztésük bekerült a legígéretesebb pályázatok közé. Mivel nyertek?
Mirjana Oberkneľev - A mi fejlesztésünk nem nevezhető igazán újnak, ez már egy régi módszer, amellyel úgy véljük, forradalmasítottuk a falszigetelő eljárásokat. Ezzel a módszerrel tartósan megszüntetjük a falak kapilláris nedvesedését és penészesedését. Ami a legfontosabb, hogy a módszerünkkel rendkívül vastag, akár 4-5-6 méter vastagságú falakat is süllyedésmentesen tudunk átvágni és újraszigetelni.
Projektjük mindenféle segítséget megkap a ValDealtól és rajtuk keresztül az amerikai szakemberektől, hogy vállalkozásuk valóban sikeres legyen. Mit várnak a közös munkától?
Mirjana Oberkneľev - Nagyon köszönjük a ValDeal eddigi munkáját és valóban úgy érezzük, hogy igazi szakemberek segítenek bennünket. A férjem, aki az egész módszer kifejlesztője, nagyon bízik abban, hogy a technológiánk a ValDeal segítségével valóban a jövő szigetelési technológiája lehet. Azt is el szeretném mondani, hogy a legjobbak közé bekerült pályázatok között nagyon érdekesek is akadtak, és úgy vélem, több projekt előtt is fényes jövő áll, mivel az ötletek brilliánsak. El sem tudja képzelni, hogy hány okos és intelligens ember van itt, és hányan vártak idáig arra, hogy a ValDeal felfedezze őket.
Számítógépes egerek mozgatásából pszichológiai profil
– interjú Fejér Péterrel
Fejér Péter és az Algernon csoport olyan szoftveren dolgozik, amely az internetező egerének mozgásából von le következtetéseket a felhasználóról. A projektet a zsűri nagyon ígéretesnek ítélte.
Legjobbak közé került a „Online targetálás” („Célcsoport online felismerése”) elnevezésű projekt. Mivel foglalkozik a kutatás?
Fejér Péter - A számítógépes egerek vizsgálatával foglalkozunk, egészen pontosan azzal, hogy a felhasználók hogyan használják a számítógépes egeret. Nem arra kell gondolni, hogy hova klikkelnek vele: a vizsgálat sokkal inkább hasonlít a kézíráselemzéshez. Az egészen apró jelzéseket figyeljük. A kézírásban például fontos lehet, hogy valaki hogyan hurkolja a G betűnek az alsó szárát, nagy hurkot csinál-e, vagy kis hurkot. Ilyeneket próbálunk elcsípni az egérmozgásból is. Terveinkkel bejutottunk a Valdeal legígéretesebb pályázatai közé. Mire használhatjuk ezeket az információkat? Célunk az, hogy pszichológiai profilt készítsünk a felhasználókról, persze nem nagyon pontosat, hanem hozzávetőlegeset, amely már elegendő arra, hogy jobban lehessen célozni a reklámokat. Ezzel el lehetne dönteni, hogy kinek milyen reklámot érdemes küldeni. Például, akik szeretik a kihívásokat, az új tapasztalatokat, azoknak új termékeket lehet inkább reklámozni, míg akik a hagyományoshoz ragaszkodnak, azoknak törzsvásárlói kedvezményeket lehetne ajánlani. Így mindenki olyan reklámokat kap, amely neki szimpatikus, aminek ő örül. Mindenki jól jár: az is, aki a reklámot nézi, és az is, aki reklámoz, hiszen jobban eljut a hirdetése a megcélzott, lehetséges vásárlóhoz.
Az amerikai szakemberek felfigyeltek a projektre. Valóban eddig ezt nem tudta senki sem megvalósítani?
Fejér Péter - Persze másnak is eszébe jutott már, hogy a pszichológiai jellemzők sokat segíthetnek a reklámok célbajuttatásában. A módszer, amit mi alkalmazunk a pszichológiai profil létrehozására, teljesen újszerű, ugyanis az egér mozgásának és a pszichológiai jellemzőknek az összekapcsolása új megközelítés. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a mi technológiai megoldásunk az első olyan technológiai megoldások közé tartozik, amely ezt elérhető közelségbe hozza.
A díjkiosztó után melyek a következő lépések?
Fejér Péter - Nagyon sok lépés van még előttünk. A szoftver még egyáltalán nincs kész, koncepcionális fázisban van a projekt. Sok kísérletet végeztünk és sok eleme megvan, de az amit az emberek szoftverként képzelnek el, hogy „feltelepítem a gépemre és működik”, ettől még nagyon messze vagyunk. A piactól is szintén nagyon messze vagyunk. Hála a ValDeal képzésének és lehetőségeinek, mi úgy látjuk hogy ha nehezen is, de áthidalhatók az akadályok. Mi alkottunk valamit, ami nagyon jó. A piacnak szüksége van az általunk kínált megoldásra. Mégis a kettő között egyelőre szakadék tátong. Akár csak a valós piac eléréséhez is legalább tizenegy órányi repülőút kell – és ezzel még csak fizikailag közelítettük az amerikai befektetőket, az üzlethez pedig ennél sokkal több kell.
Kezdődik a nyár. Hogy folytatódik a kutatás, illetve a munka?
Fejér Péter - A nyár elsősorban a stratégiai terveké. Nyáron nem sok minden történik, így ezt arra tudjuk használni, hogy tervezzük a következő évet. Ősszel sok olyan pályázatot fognak kiírni, amire jelentkezni szeretnénk és ezekre már most elkezdünk felkészülni. Szeptember-október táján, a pályázati jelentkezések idejére már kész tervekkel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy a következő egy-négy évre biztosítsuk a további munka, kutatás, innovációs fejlesztés lehetőségét.

Megjegyzések
Jelenleg nincs megjegyzés ehhez a bloghoz.
English