Sajtóközlemények
Megújulásra szorul az európai innovációs hálózat – hangzott el EBN mai budapesti kongresszusán
2008. június 27.
A piac felé kell fordulniuk az ígéretes ötletekkel, találmányokkal rendelkező kutatóknak, feltalálóknak, hasznosítóknak és befektetőknek, nem pedig reménybeli támogatásokra alapozni – mondta Polgárné Májer Ildikó, a ValDeal innovációs Zrt. elnök-vezérigazgatója a European Business Network (EBN) mai, Budapesten rendezett kongresszusán.
Az EBN az Európai Bizottság környezetében működő egyik legjelentősebb nemzetközi szervezet, amely mintegy 160 üzleti innovációs központot (Business Innovation Centre, BIC) tömörít Európaszerte, ezek egyike a ValDeal. Az EBN éves kongresszusának rendezési jogát első alkalommal nyerte el új uniós tagállam, a magyarországi Innostart, ami azért is fontos, mert az idei tanácskozás kiemelt célja az unió új tagállamai felé történő nyitás, és a kelet-európai kapcsolatok bővítése.
Maga az innovatív vállalkozások támogatására hivatott intézményrendszer is megújulásra szorul – vélte arról Polgárné Májer Ildikó, a kongresszus egyik moderátora. - Bár az elmúlt években az EBN az EU egyik legbefolyásosabb hálózatává vált, az innováció a szervezeten belül is kényszer. Az innovációs szolgáltató vállalkozások, ha nyitottak az új megoldásokra és kezdeményezésekre, sikerre vannak ítélve. A magyar BIC-ek bekapcsolódása a kihívásokkal teli, de sikerekkel is kecsegtető integrált rendszerekbe kihagyhatatlan lehetőség a kreativitásban, tudományos eredményekben gazdag, de azok hasznosításában még csak kísérletezgető Magyarország számára - mondta Polgárné Májer Ildikó.
Ki kell használni a lehetőséget - Az innovációs vállalatok nagyobb állami szerepvállalást várnak
2008. június 19.
Nagy örömmel üdvözli a jelentős részben innovációval foglalkozó vállalatokat tömörítő Versenyképes Mikro-Kis- és Középvállalatok Magyarországi Egyesülete, hogy hazánk adhat otthont az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy jelenleg az innovációra fordított költségvetési pénzeket tekintve Magyarország az Európai Unió sereghajtói közé tartozik.
Letölthető dokumentum
Ígéretes magyar találmányok a ValDeal projektversenyén
2008. április 23.
Hatalmas sikerrel zárult a ValDeal Innovációs Zrt. második projektgyűjtő versenye - az idei 228 jelentkezőből újra 28 projektet választottak ki közös továbbfejlesztésre a neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri értékelése alapján. A győzteseknek április 24-én a budapesti Károlyi-Csekonics palotában adják át a díjakat. Ezután kezdődik a közös munka, amelynek során a nyertesek minden segítséget megkapnak a ValDealtól ahhoz, hogy a jó ötletekből jó üzlet is lehessen.
Letölthető dokumentum
A magyar JEDI-kés a világ legjobb találmányai között
2008. február 8.
A világ legjobb 75 technológiája közé válogatták be egyedüli magyarként a forradalmian új sebészeti eszközt, a JEDI-kést a World’s Best Technology (WBT) fórumán. A világ legnagyobb technológiai megmérettetésében a felfedezésre váró technológiákat több mint 100 befektető értékeli, közöttük olyanok is, akik a Fortune 500-ba tartozó cégeket képviselnek. Amerika és a világ legnevesebb egyetemei, laboratóriumai és kutatóhelyei neveznek az évente megrendezésre kerülő versenybe. A tapasztalatok azt mutatják, hogy akik ide bekerülnek, azok rövid időn belül találnak maguknak jelentős üzleti partnert. Az intelligens sebészeti eszközt, a JEDI-kést a hazai találmányok felkutatásával és nemzetközi piaci hasznosításával foglalkozó ValDeal innovációs Zrt. juttatta el a nemzetközi megmérettetésre, ahol be is válogatták a legjobbak közé.
Az intelligens JEDI-kés operáció közben folyamatosan információt nyújt a vizsgált szövet kémiai jellegzetességéről, illetve arról, hogy tartalmaz-e rákos sejteket vagy sem. Dr. Takáts Zoltán találmánya lényegesen felgyorsítja a biológiai sejtszövet analízisét, csökkenti a ráksebészeti vizsgálat időtartamát, ugyanakkor megnöveli annak pontosságát. Vagyis képessé teszi az orvost arra, hogy gyorsabban és jobban döntsön a gyógyszer kiválasztásáról és adagolásáról. Az eszköz fő alkalmazási területe a ráksebészet, érsebészet, illetve a bőrgyógyászati és a plasztikai sebészet.
A WBT megmérettetésre 2008 márciusában kerül sor, addig amerikai befektetők és szakemberek csapata segít a stratégia kialakításában és készíti fel a feltalálókat arra, hogyan „adják el magukat" és találmányukat a potenciális befektetőknek. Takáts Zoltán másfél évvel ezelőtt jelentkezett a ValDealnál rendkívül merész, de tudományosan alátámasztott tervével, amelynek megvalósításához szakmai és befektetői partnereket keresett. A közös munka ígéretes voltát bizonyítja az is, hogy azóta a Harvard Medical School stratégiai együttműködést javasolt a JEDI lézerkés tesztelésére és piaci hasznosításában való részvételre, és már egy magyar befektető is jelentős összeggel beszállt a technológia teljes kifejlesztéséhez és véglegesítéséhez. Az innováció menedzsmenttel foglalkozó ValDeal célja, hogy a jó ötletekből sikeres üzlet válhasson. Hiszen csak azok a találmányok szolgálják az emberiséget, amelyek meg is valósulnak, tehát képesek a saját lábukon megállni.
További információ:
Dr. Csíkos Péter, 06-30-517-2230
Projektfejlesztési igazgató
ValDeal Innovációs Zrt.Február 3-ig meghosszabbította innovációs projektversenyét a ValDeal
2008. január 15.
A ValDeal Innovációs Zrt. feltalálóknak kiírt projektversenyére folyamatosan érkeznek a találmányok, ezért meghosszabbítja a benyújtási határidőt. Mint Polgárné Májer Ildikó elnök-vezérigazgató elmondta, számtalan olyan ötletet, találmányt, fejlesztést küldtek már be, amelyek kisebb-nagyobb segítséggel komoly üzleti sikereket érhetnek el a nemzetközi piacokon.
Letölthető dokumentum
A papírbili meghódítja Amerikát
2007. december 19.
Amerikában gyártják és forgalmazzák a magyar találmányt
Az American Hygienic Products megvásárolta a papírbili gyártási és forgalmazási jogát. A céget tulajdonosa frissen hozta létre a szenzációs találmány piacra dobására. A legnagyobb kereskedelmi láncokkal kapcsolatban álló amerikai befektető már több hazai cég találmányát segítette sikerre tengerentúlon. Tervei szerint a papírbili évi 75 millió darabos kereslettel számolhat az Egyesült Államokban. A PottyFlip nevű termék, Dr. Gara Péter találmánya megkönnyítheti az utazni szerető kisgyermekes családok életét. A ragasztott-hajtogatott papírszerkezet anyaga többrétegű, nagyon jó szilárdsági tulajdonságokkal rendelkező hullámpapír. Környezetkímélő, újrafelhasznált papírból gyártható, eldobható, teljes egészében lebomló anyagokat tartalmaz. A gyerekek biztonságát alapos tesztek és mérések garantálják. A bélelt papírülőke már szabadalmi oltalom alatt áll Magyarországon, az EU-ban és az Egyesült Államokban is, és díjat nyert a Valdeal Innovációs Zrt. 2007-es projektversenyén, amelyet azzal a céllal indítottak, hogy innovatív projektek és vállalkozások üzleti fejlesztésével, új találmányok piacra juttatásával mozdítsák előre a hazai kutatók és feltalálók itthoni és nemzetközi érvényesülését. A ValDeal szakemberei felkutatták az üzleti partnert és a feltalálóval szorosan együttműködve alakították ki a végső megállapodást az amerikai céggel. A feltaláló. Dr. Gara Péter, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos munkatársa, egyben egy mérnöki iroda vezetője. Mint mondja, a termék egyszerű, mint a papírzsebkendő, vagy mint az eldobható pelenka. Ha az áruházak polcain van, mindenki azon csodálkozik majd, hogy-hogy nem létezett mindig. Egyszerű, olcsó, higiénikus, praktikus.
Letölthető dokumentum
Megnyílt a Cisco Vállalkozói Akadémia a budaörsi ValDeal Innovációs Zrt.-nek a telephelyén.
2007. december 19.
A program célja a kis- és középvállalatok alapításához és irányításához szükséges szakismeret oktatása, és a kapcsolatépítés a képzésben résztvevő cégvezetők és a piac vezető szereplői között. A ValDeal is ezt tartja elsődleges feladatának. A magyarok ugyanis szeretik mondani magukról, hogy milyen kreatívak. Ám a technológiai újítások, az, innovatív megoldások vagy egyáltalán nem jutnak el a versenyszférába, vagy nem a hazai vállalkozások versenyképességét, értékét növelik Nem alakult ki megfelelő kapcsolat a tudományos és az üzleti élet szereplői között. Ennek oka, hogy hiányzik a professzionális innováció-menedzsment: az innovációval foglalkozó projektek résztvevői és a vállalatok vezetői nehezen találnak egymásra. A ValDeal célja e kapcsolat kialakítása. Erre pedig csak olyan vállalkozás lehet képes, amely az innovációs lánc minden szükséges láncszemét összefűzve, eredményérdekelten működik. Ez tudja megnyitni a hazai kutatási eredmények előtt a globális piacokat, és hatékonyan közvetíteni a befektetési lehetőségeket kereső tőke és az innovatív projektek/vállalkozások között. Így lesz a jó ötletből jó üzlet.
„A ValDeal Innovációs Zrt. azzal a céllal jött létre, hogy a valóban innovatív megoldásokból üzleti értéket teremtsen, mind a feltalálók, mind a befektetők számára. Vagyis hasznot hozzon a hazai kis- és középvállalkozások és egyben az egész társadalom és a gazdaság számára." – mondja Polgárné Májer Ildikó, a ValDeal zrt velnök-vezérigazgatója.
Ezt a célt szolgálja a most induló képzés is. Hiszen a Cisco IBSG (Internet Business Solutions Group) csoportja dolgozta ki az iExec nevű, e-learning alapú tananyagot, amelyből - több vezető nemzetközi üzleti iskola és non-profit szervezet oktatási anyagával ötvözve - létrejött a Cisco Vállalkozói Akadémia képzési rendszere. A CEU Business School-on működő Cisco Vállalkozói Akadémián - Magyarországon elsőként - a My Own Business Inc. non-profit szervezet által kifejlesztett, és a Világbank által elismert tananyagot is használják. A ValDeal a képzéshez nem pusztán a helyszínt adja – azt a szellemiséget testesíti meg, amelyet az akadémia képvisel.
Megnyílt a kARTon Design Galéria
2007. december 19.
Balogh András 1995 óta kutatja a papír - elsősorban a hullámkarton - új felhasználási lehetőségeit. Ennek a munkának az eredménye egy 1999-ben kifejlesztett szabadalom, és az ez alapján kifejlesztett papírbútor család, amely egyaránt alkalmas kiállítások és üzletek egyedi és vonzó kialakítására, valamint irodák és lakások gazdaságos és otthonos berendezésére.
Ma már rendelkezésre áll egy olyan papírbútor együttes, amely néhány speciális alkalmazási terület ( pl. uszoda- és banktechnika, szabadtéri berendezések, stb ) kivételével széleskörű, kompromisszumoktól mentes, teljes értékű megoldásokat kínál a kiállítás építés, iroda- üzlet- és lakberendezés minden területén. Nem mellékes az sem, hogy alapanyaga környezetbarát, újrahasznosított és újrahasznosítható, gazdaságos, gyorsan és olcsón összeszerelhető, variálható és percek alatt szét és összeszerelhető. Terhelhetősége vetekszik a hagyományos bútorokéval, festhető, dekorálható és egy nedves szivaccsal egy perc alatt tisztítható. Meleg és barátságos anyag, amely könnyű és könnyen megmunkálható, ugyanakkor rendkívül erős és rugalmas.
A papírbútor termékcsalád az elmúlt években számos nemzetközi találmányi kiállításon vett részt és egy sor díjat nyert egyebek közt Genfben, Nürnbergben, Brüsszelben, Párizsban és mostantól megtekinthető itt, Budapesten, a Ráday utcában.
Info: Balogh András: 06-20-513-0605
Kihirdették a ValDeal innovációs pályázatának eredményét
2007. szeptember 12.
Stressz-csökkentő cukorka, halszaporító hormon, intelligens sebészkés, internetes fogyasztói szokásokat kifigyelő kémegér, papírbútor és egy sor más magyar találmány indul a nemzetközi piacra a ValDeal Innovációs Zrt. pályázatának nyerteseként. A legígéretesebb szellemi alkotások globális piacra lépését a ValDeal komplex szolgáltatáscsomaggal segíti elő, és kölcsönös szándék esetén ezen projektek tulajdonosai a közeljövőben üzleti inkubációra szóló ajánlatot kapnak. Mások a nemzetközi szakértők értékelésének megfelelően amerikai üzletfejlesztési szolgáltatási ajánlatot kapnak, az európai piacra jutásban segítik őket, vagy a hasznosításhoz szükséges következő lépésre kapnak ajánlatot. A Kogart Házban rendezett nagyszabású rendezvényen a ValDeal vezetése nemzetközi innovációs szaktekintélyek és Kovács László, az Európai Unió biztosának jelenlétében osztotta ki a díjakat.
English







